Christelle Dabos: A tél jegyesei

Anna Gavalda - Szerettem őt

Anna Gavalda - Szerettem őt

"Anna ​Gavalda regényének története szinte egy mondatban összefoglalható: egy fiatal nő magára marad, mikor férje úgy dönt, elhagyja „egy másik” kedvéért, így az asszony apósával és a gyerekekkel vidékre utazik, ahol a két felnőtt évek óta, először ül le beszélgetni. Ahogy az após apránként megnyílik, lefoszlik róla a tárgyilagosság maszkja, és egy sérülékeny, csupa-seb ember áll előttünk, aki élete nagy szerelmének történetét meséli el a „múlt időbe tett” nőnek… Gavalda regényében a vigasztaló is vigasztalan marad. Az após története egy másik (talán jobb vagy szebb) életet villant fel, és ebben a villanófényben saját elvesztegetett lehetőségeinkre, eljátszott esélyeinkre ismerünk. A szerző nem mond ítéletet, nála az erő nem érdem, a gyengeség nem megvetendő rossz, hanem mindenki a rászabott élet ilyen-olyan jelmezét viseli, hol elegánsan, hol feszengve, és ha szorít a ruha, azt is inkább az idegenek veszik észre, ahogy elsietünk közöttük. Anna Gavalda regényében minden elharapott szónak jelentősége van, minden apró mozdulat, kis rezdülés, félrekapott tekintet színpadi pontossággal van a helyén. Mert ezekből az apróságokból áll össze egy történet, egy szerelem, egy sors. "

A 2020-as tervek között szerepelt megismerkedni az írónő munkásságával. Nem választottam ki egy konkrét könyvet, csak azt tudtam szeretnék olvasni tőle valamit. Tegnap bementem a könyvtárba egy könyvtárközi kölcsönzésért, és a könyvtáros csajszi kedvesen felhívta a figyelmemet, hogy választhatok összesen 8 könyvet. Gondolhatjátok, hogy nekem sem kellett kétszer mondani. Hogy miket hoztam haza, arról majd esetleg egy másik bejegyzésben. a lényeg, hogy ez is köztük volt. Ott várt rám a polcon, türelmesen. Hazahoztam, elrendeztem és lefektettem a gyerekeket a délutáni pihenéshez, majd a kezembe vettem a könyvet. 

Szerintem nagyon szép a borítója, ez a kandalló tökéletes helyszín egy olyan komoly beszélgetéshez ami a könyv két főhőse között elhangzik. A szép külső egy igazán szép belsőt takar. Maga a könyv nem egy hosszú olvasmány, 210 oldal nagy betűkkel és nagy sorközzel. Gyorsan lehet vele haladni, az írónő stílusa igazán könnyed és a komoly téma ellenére is igazán pörgős és olvasmányos. Ha mindent összevetünk 1 nap alatt kiolvastam. Igazán magával ragadó volt, és komolyan elgondolkodtatott. Azt gondoltam, hogy most valami könnyed olvasmányra vágyom, és most mégis azt hiszem a legjobbkor találkoztam ezzel a regénnyel.


Három gyerekem van, számomra is az a legfontosabb, hogy ők boldogok legyenek. A könyv fő kérdése talán az mikor lehet egy szülő annyira önző, lehet e egyáltalán, vagy önzőség e egyáltalán mikor nem a gyerekek érdekeit helyezi előtérbe valaki hanem a saját érzéseit. Szülőként minden egyes apró és hatalmas döntésünk kihat a gyerekeink életére. A férjem szokta mondani, hogy ha anya boldog, mindenki boldog. Akkor valahogy a nap is szebben süt. Én ezt a választ találtam meg a könyvben, és önmagamban is.

Megjegyzések